Az élethossziglani tanulás témája mindennapjainkban sokszor előkerül. Nem véletlen, hogy a területtel olyan szakemberek is foglalkoztak, mint Mártonfi György. Fedőneve: Élethossziglani tanulás című könyvének angol fordítása sajnos még várat magára, de a magyar nyelvű könyv nagy sikernek örvend, hiszen rávilágít olyan tényekre, melyek mai sikerorientált társadalmunkban kiemelt jelentőséggel bírnak. A motiváció megőrzése, a változó gazdasági körülmények közötti megfelelés, valamint az önfejlesztés iránti igény mind lényegesek a élethossziglani tanulással összefüggésben.
Oktatás az eltérő társadalmi rétegből érkezőknél
Mai ismert, európai kultúránkban a tankötelezettség rendszerint 15-16 éves korral bezárólag elterjedt. Természetesen ez társadalmanként, kulturális közegenként változik. Nem mindegy az sem, milyen családi háttér áll valaki mögött, hiszen egy magasan képzett környezetben alapvetőnek számít a sokadik diploma megszerzése, ám a mélyszegénységben élőknél sokszor a nyolc általános elvégzése bizonyul elfogadottnak.
Pénzkérdés vagy egyéni preferencia függvénye?
Az élethosszig tartó tanulás azonban nem csak az évek során összegyűjtött bizonyítványok és diplomák számával mérhető. Napjainkban egészen új oktatási és tanulási megoldások is elterjedtek, és gyakran a hagyományos oktatási rendszertől eltérő intézmények is kimagasló színvonalú tudást biztosítanak. Természetesen nem mehetünk el a nyelvismeret kérdése mellett sem, mely szintén nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a munkaerő-piacon eredményesen lehessünk jelen. Mártonfi György arra is rávilágít, hogy az egyéni tanulói döntésekre az anyagiak jelentős hatással vannak, és ez az oktatás színvonalával is szoros kapcsolatba hozható. A tanulás tehát még napjainkban is gyakran pénzkérdés, persze vannak esetek, amikor egyéni preferencia kérdése, hogy a már saját jövedelemmel rendelkezők mire fordítanak nagyobb összeget. Tény viszont, hogy egyes országokban az oktatási költségek messze elrugaszkodnak attól, amit anyagi háttér hiányában megengedhetne magának a hátrányos helyzetből induló tanuló, hallgató.
Célkeresztben a nyelvtanulás
A Mártonfi György könyvéhez hasonló tartalmakra nagy szükség lenne, hiszen a korosztályok között egyre meredekebb a szakadék, és a fiatalokhoz igen nehéz elérni a tanulás fontosságával. Ugyan az oktatási intézmények nagy hangsúlyt helyeznek a nyelvtanulásra, de ez még korántsem jelenti sajnos azt, hogy mindez el is ér a fiatal korosztályhoz, valamint ténylegesen hasznosítható tudásra tesznek majd szert. A nyelvtudás, a fordítás nélkülözhetetlen napjainkban, és munkavállaláskor éppen úgy megmutatja előnyeit az ilyen irányú ismeret, mint akkor, ha a magánéleti teendőkről vagy akár utazásról van szó.